Művészeti Kar - Az intézmény tudományos tevékenysége

A Kar tudományos tevékenysége:

Karunk anyaépülete az egykori Zsinagóga épületegyüttesében található, amely egyben az ország egyik legszebb koncerttermét is magában foglalja. Az Egyetemi Hangversenyterem képzőhely volta mellett a győri kulturális, művészeti élet kedvelt helyszíne. 
További képzési hely a Gárdonyi utcai épületegyüttes, amely nem csupán az ütőhangszeres oktatás, valamint a művészetelméleti és zenetörténeti órák otthonául szolgál, de itt kapott helyet  a Kar legújabb tanszéke, az alkalmazott művészeti képzéseket 2021 óta kínáló Design Tanszék.

A Szólóhangszerek és Művészetelmélet, valamint a Zenekari Hangszerek Tanszéken hangszerművészeket, zenekari- és kamaramuzsikusokat, zeneiskolai tanárokat képzünk. A zenetanár szakos hallgatók a pedagógiai gyakorlatukat és a szakmódszertani iskolai gyakorlatukat a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI-ban teljesíthetik.

Intézetünkben három nagy együttes működik. Közülük a Ménesi Gergely vezette Győri Egyetemi Zenekar és a Szabó Ferenc irányításával tevékenykedő Győr Symphonic Band rendszeres résztvevője a város koncertéletének. Legfiatalabb együttesünk, az Egyetemi Kórus – mely a hallgatóinkon kívül szeretné magához vonzani a város énekelni vágyó polgárait – elsősorban oratórikus művek előadását tűzi célul.

A Design Tanszéken Alapképző- és elméleti stúdió, Építőművész stúdió, Formatervező stúdió és Tervezőgrafika stúdió működik jelenleg.

Az Alapképző- és elméleti stúdió elsősorban a rajz, fotográfia és formálás terén készségfejlesztéssel, az ember alkotta környeztettel kapcsolatos szemléletmódok megismertetésével, a látásmód alakításával foglalkozik.

Az Építőművész stúdióban folyó oktató és alkotó munka programja a külső és belső terek megismerése és tudatos alakítása - a tájtól a házak léptékén keresztül a bútorokig - mindannak a téri környezetnek a művészi formálása, amiben az életünk zajlik. Célja, hogy a kor kérdéseire reflektálni képes kreatív műhelyként képviselje a humánus gondolkodást, a környezettudatos tervezési megközelítést, a szociális designt és az épített környezet felelős alakítását. Szellemiségét a hagyomány tiszteletén és megismerésén alapuló folytonos megújulás szükségessége és bizonyossága jellemzi. Képzési tematikája, oktatási koncepciója együttműködő és szervesen kapcsolódik a formatervező és tervezőgrafika képzésekhez, megvalósítva ezzel a design gyűjtőfogalma alatt egyesülő három vetület – tér, tárgy, kép – egységét.

A Formatervező stúdió egy olyan kreatív, a társadalmi, gazdasági és környezeti folyamatokat designelméleti és módszertani szempontból szemlélő, az elméleti kutatásokból gyakorlati problémafelvetéseket generáló és azokra progresszív megoldást kereső, nyitott szellemű műhely, ahol az oktatók és a hallgatók közti párbeszéd fókuszában a magasfokú tudásátadás és az iparági innováció áll.

A Tervezőgrafika stúdió célja olyan tervezőgrafikusok képzése, akik a vizuális kultúrában való sokoldalú műveltségük, jártasságuk, elméleti, technológiai, ismereteik birtokában képesek szellemi tartalmak vizuális formában történő megjelenítésére, közvetítésére, leképezésére print és screen felületeken egyaránt. Hatféléves oktatási programunk olyan professzionális, naprakész, versenyképes, gyakorlati ismereteket, az alkotó munkát alátámasztó elméleti tudást ad, mely szilárd alapot biztosít a designer életpálya megalapozásához. Képzésünk fokozatosan jut el a jel-, és képalkotási alapismeretektől a tipográfia, hang, mozgás és tér törvényszerűségeinek megismerése során manuális, analóg és digitális álló-, és mozgóképalkotó technológiák használatával a komplex vizuális rendszerek felépítéséhez kötődő ismeretekig, megismerve a designgondolkodás módszereit, hangsúlyozva a környezettudatos szemléletmódot, a szociális érzékenység erősítését.

 

Elérhetőség

Postacím:
Széchenyi István Egyetem
Művészeti Kar
9025 Győr, Kossuth L. u. 5.

Telefon:
+36 (96) 329-735 vagy +36 (96) 314-862

Fax:
+36 (96) 314-862

E-mail:
zene@sze.hu

Térkép

Megközelítés:
Tömegközlekedéssel - a Városháza előtt induló 1-es busszal
Gyalog a vasútállomástól / buszpályudvartól kb. 10 perces kényelmes sétával

Galéria

Művészeti Kar Eseménynaptára

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00