Iskolánk zenekarát vezényli a világhírű karmester Gilbert Varga!

Intézményünk szimfonikus zenekarát vezényli a világhírű karmester Gilbert Varga. 2010-ben, első győri fellépésének próbái idején meglátogatta az édesapja nevét viselő zeneművészeti intézetet. Már akkor említést tett arra, hogy egyszer - ha ideje és a lehetőségek engedik - szívesen foglalkozna hallgatóinkkal. Most ez az álom valósággá válhat: a február 24-i Richter - termi koncertje, és az intenzív próbaidőszak előtt három napon keresztül tart próbát zenekarunknak, és a próbák eredményeit  február 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor mutatják be az Egyetemi Hangversenyteremben (volt győri zsinagóga).

Az 1952-ben Londonban született Gilbert Varga, a híres magyar hegedűművész, Varga Tibor fia, három nagyon különböző stílusú dirigens - Franco Ferrara, Sergiu Celibidache és Charles Bruck - irányításával folytatta karmesteri tanulmányait. Pályája korai szakaszában főként kamarazenekarokkal dolgozott Németországban és Franciaországban - gyakran koncertezett az édesapja által 1954-ben alapított Varga Tibor Kamarazenekarral is. 1985 és 1990 között a Philharmonia Hungarica vezető karmestere volt: turnézott velük Németországban, Ausztriában, Svájcban és Olaszországban, 1990-ben pedig az ő dirigálásával és Yehudi Menuhin közreműködésével mutatkozott be az együttes Budapesten. 1991-től 1995-ig a Stuttgarti Kamarazenekar állandó vendégkarmestere, 1997 és 2000 között a Malmöi Szimfonikusok első vendégkarmestere, valamint 1997-től tíz évadon keresztül a Baszk Nemzeti Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója. Mindemellett számos nagy európai együttest is dirigált az elmúlt esztendőkben, többek között az Orchestre de Paris-t, a Bajor Állami Zenekart, a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarát, a Gulbenkian Zenekart, az Orchestre de la Suisse Romande-ot és a Bázeli Szimfonikusokat. Észak-Amerikában 2002 ben mutatkozott be a Minnesotai Zenekarral, akikhez azóta minden évadban visszatér. 2005-ben nagy sikerrel debütált a Philadelphia Zenekarral, a 2007-2008-as szezonban pedig a Dallasi és a Detroiti Zenekarral, valamint több más egyesült államokbeli együttessel. 2009 ben Délkelet-Ázsiában a Malajziai Filharmonikusokkal és a Taipei Szimfonikus Zenekarral lépett fel.
 Rendszeresen láthatjuk őt Győrben is, ahol édesapja született. „Ez a családom otthona. Bár én soha nem éltem itt, ettől függetlenül tudom, hogy szüleim és a nagyszüleim nagyon szép éveket töltöttek itt. Gyakran elmegyek a házuk előtt, és elképzelem, ahogy édesapám kinyitja a kaput gyerekként. Hiába telt el annyi évtized, ilyenkor mindig azt érzem, hogy megáll az idő, a gondolataim folyamatosan a múltban kutakodnak, az emlékek között”.

Elérhetőség

Postacím:
Széchenyi István Egyetem
Művészeti Kar
9025 Győr, Kossuth L. u. 5.

Telefon:
+36 (96) 329-735 vagy +36 (96) 314-862

Fax:
+36 (96) 314-862

E-mail:
zene@sze.hu

Térkép

Megközelítés:
Tömegközlekedéssel - a Városháza előtt induló 1-es busszal
Gyalog a vasútállomástól / buszpályudvartól kb. 10 perces kényelmes sétával

Galéria

Művészeti Kar Eseménynaptára

Munkaszüneti nap 2017. október 23.
Elektronikus ZH nap 2017. október 25.
Városi Gyásznap 2017. október 26.
Levelezős konzultációs hétvége 2017. október 27. - 2017. október 28.